Történet

 Az ultrafutás hazai és nemzetközi történeti áttekintése

(röviden, a teljesség igény nélkül)

 

1. Az ultrafutás gyökerei     2. sportági múltja     3. nemzetközi szövetségi képviselete és versenyrendszere     4. hazai szövetségi képviselete     5. a magyar ultrafutás helyzete    6. az EMU (volt Unixsport) szerepe a magyar ultrafutó sportban     7. 48 órás és 6 napos ultrafutó versenyek     8. Unix-Kaeser 6 napos és 4 órás nemzetközi ultrafutó verseny Balatonfüreden

 

1. Az ultrafutás gyökerei

 

Az embernek alapvető létfenntartásához mindig is szüksége volt a saját lábán végzett mozgásra. Ez lehet a helyváltoztatáshoz szükséges egyszerű járás, séta, de - pl. vadászat vagy veszély miatti menekülés vagy éppen nagy távolságok megtételének szükségessége esetén - futás is.

Talán egy kicsit a távolságok és a hegyi terepviszonyok (keskeny ösvények, meredek emelkedők, lejtők, stb.) is szerepet játszhattak abban, hogy a mexikói Sierra Madre hegyei között élő tarahumara indián törzs tagjai már nagyon-nagyon régóta híresek arról, hogy iszonyatos távolságokat képesek futva megtenni (hazájuk területi kiterjedése több, mint 60 000 km2). Csodás teljesítményeikről már 1724-ben ír egy náluk járt prágai misszionárius. Még részletesebben ír róluk Miloslav Stingl Az indián futó c. könyvében (1969, Madách Kiadó 1979). Ebben a szerző leírja azt, az ultrafutás gyökereinek is nevezhető tradíciót, amikor is két tarahumara falu legjobb futói a falvak közti útvonalon oda-vissza futnak, egész nap, sőt általában egész éjszaka, az adott verseny aktuális szabályainak megfelelően. Az éjszaka különösen romantikus hangulatú: „az éj sötétjét ezernyi fáklya világítja meg, a hegyvidéki tiszta, felhőtlen égen csillagok miriádja ragyog, közülük az egyik, a Nap tiszteletére futnak, futnak az indián futók.” (az itt leírt körülmények és a hangulat meglepően hasonlatos a manapság, önmagában záródó útvonalú „körpályán” rendezett 24, 48 órás, ill. 6 napos versenyek utánozhatatlan légköréhez).

1926. február 7-én Pachuca és Mexikóváros között (kb. 92 km) rendezték az „Évszázad versenyét”, ahol az addig hitetlenkedők is meggyőződhettek a tarahumarák hírnevének valóságtartalmáról. A versenyt csak tarahumarák fejezték be, és Tomaso Zafiro 9 óra 37 perccel győzött. Eredményével ma már nem kerülhetne a világversenyek élvonalába, de teljesítménye még ma is büszkeségre adhat okot.

A történelmi idők folyamán nyilván több népcsoport is kapcsolatba került az ultrafutással akár hétköznapi életviteli funkcióként, akár részben sporttevékenységként is. S valószínűleg sokukról fenn is maradtak írásos feljegyzések vagy legendák. Az is biztosra vehető, hogy szinte mindig voltak olyanok -persze nem nagy számban-, akik kíváncsiak voltak rá és ki is merték próbálni, hogy vajon hol lehet a futóteljesítmény felső határa.

Ennek a kérdéskörnek volt az egyik legjelesebb képviselője Schirilla György, aki több ultratávú futása közül talán az 1967-es Budapest-Moszkva közötti teljesítményével hívta fel leginkább a világ figyelmét az ultrafutásra (szeptember 29. és november 7. között 2215 km-t tett meg, 202 óra 6 perces össz. futóidővel) Az ezt követő időszakban kezdődött mind nemzetközi, mind hazai szinten a sportág hivatalos versenyszférájának kibontakozása, és hivatalos szövetségi képviseleti rendszereinek kialakulása. A hollandiai Winschotenben pl. 1976-ban rendeztek először 100 km-es versenyt, mely azóta többször töltötte be a Világ- és Európa-Bajnokságok rendezői szerepkörét is. (A kiemelkedően legrégebbi ultratávú futóverseny a Dél-Afrikában 1921 óta minden évben megrendezett Comrades Marathon. Az első évben 34 versenyző részvételével zajlott az I. világháború bajtársi kötődéseire emlékező verseny -comrades = bajtárs, melyet csak a II. világháború évei szakítottak meg, és napjainkban már 10 000 futónál többen indulnak el az embert próbáló terepen rendezett kb. 90 kilométeres távon.)

 

2. Az ultrafutás sportági múltja     3 nemzetközi szövetségi képviselete és versenyrendszere

A tarahumarák futótudását -úgymond- ellenőrizendő több ultratávú versenyt is rendeztek Észak-Amerikában, de emellett tudomásunk van olyan 1000 mérföldes (1609,3 km-es) erőpróbákról is, ahol minden órában min. 1 mérföldet megtéve próbálták a vállalkozó szellemű sportemberek teljesíteni az abban az időben még teljesíthetetlennek tűnő távot. Angliában az 1800-as évek vége felé többször is rendeztek 6napos futóversenyt, ahol igen népes számú érdeklődő pénzbeli fogadásokat kötött a futók végső eredményére. (részletesebben ld. később)

Természetesen mind idehaza, mind külföldön a mai napig vannak még sportszakmabeli kételkedők is (szerencsére egyre kevesebben), akik nem értik, mi értelme van a klasszikus marathoni távnál (42 195 m) hosszabb távon versenyezni. Talán éppen az 1999-ben elhunyt kiváló ultrafutónk, Schirilla György „úttörőmunkájának” is nagymértékben köszönhető, hogy a 70-es évek elejétől kezdve egyre több ultramaratoni távú (42 195 m-nél hosszabb távú) verseny jött létre, eleinte főleg Nyugat-Európában, de aztán Európa többi része és a többi kontinens is nagyon gyorsan felzárkózott. Szinte ezzel a folyamattal egy-időben, a 70-es és 80-as években alakultak Európában az első nemzeti ultrafutó szövetségek, amelyek hamarosan megalakították a Nemzetközi Ultrafutó Szövetséget, az IAU-t (International Association of Ultrarunners). Ez a sportági szervezet 1987 óta szervez hivatalos világversenyeket (Európa- és Világbajnokságokat), melyeket szinte a kezdetektől támogat az Európai Atlétikai Szövetség (EAA European Athletic Association) ill. a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF - International Association of Athletics Federations) is. Az IAU azóta szinte az összes földrész összesen 50 országának ultrafutással foglalkozó szervezeteit tömöríti.

Világ- és Európa-Bajnokságokat először 100 km-en, majd hamarosan 24 órás futásban rendeztek. Azóta is ebben a két versenyszámban rendez hivatalos EB-t és VB-t az IAU.

Sportági definíció szerint ultrafutó verseny minden olyan futóverseny, melynek legalább egy olyan szakasza van, amely 42 195 m-nél hosszabb. Ebből adódóan az ultramarathoni versenyszámok rendkívül eltérő hosszúságúak és jellegűek lehetnek. Jellegükből adódó csoportosítás szerint megkülönböztetünk országúton (Road), atlétikai versenypályán (track), fedett-pályán (Indoor) vagy terepen (Trail) lebonyolított versenyeket. A 100 km-es és a 24 órás versenyszám mellett az IAU az országúton vagy atlétikai versenypályán megrendezett 50 kmes, 100 mérföldes, 1000 km-es, 1000 mérföldes, 6 órás, 12 órás, 48 órás és 6 napos futószámokat ismeri el standard versenyszámként.

A sportági definícióból adódóan idetartoznak a teljesség igénye nélkül a több napos, több szakaszból álló versenyek (pl. 6 napos Szahara-futás, Bécs-Budapest Szupermaraton: kb. 93-119-61-60-21 km 5 nap alatt), az egyszakaszos nem kerek km-hosszúságú versenyek (pl. a világ egyik legnagyobb ultrafutó versenye, a Comrades Marathon Dél-Afrikában kb. 89 km-en, vagy az egyik legtradicionálisabb verseny az Athén és Spárta között megrendezett kb. 246 km hosszúságú Spartathlon), valamint az önmagába záródó alakú „körpályán” rendezett 10 napos, 700, 1300, 3100 mérföldes versenyek, vagy éppen a többnapos, 40-100 km-es napi etapokból álló, kontinenseket keresztülszelő versenyek (pl. Trans America, Trans Australia és Trans Európa versenyek, melyek kb. 60-70 nap alatt 4500-5000 kmes táv teljesítését jelentik)

A sportág szellemisége szempontjából rendkívül fontos tényező, hogy minden futást egy-egy békefutásként értékel a nagyon hosszú távon önmagával és a környezetével is teljesen megbékélő sportoló. Ezt a szellemiséget különösen jól fejezik ki a Bécs-Budapest Szupermaratonhoz hasonló jellegű ultraversenyek, melyek országhatárokat „megnyitva” fejezik ki a népek politikamentes barátságát és békés egymás mellett élési szándékát. Nyugodtan kijelenthető, hogy ez a tényező a sportág egyik legszebb összetevője. Ilyen versenyek még például a Békéscsaba-Arad-Békéscsaba vagy a két Koreát összekötő futóverseny. Az egyik legszebb és legnehezebb békeverseny a Hiroshima-Nagasaki futás, mely egyvégtében több száz kilométer egyéni teljesítésével tiszteleg az atomtámadás áldozatai emlékének.

A sokszínű skála egyes versenyszámai (mint pl. a 6 órás vagy az 50 km-es futás) viszonylagosan hasonlítanak az atlétika maratoni futóversenyszámához, míg az egyre hosszabb távú versenyszámok jellegükből adódóan egyre inkább eltérőek az atlétika bármely versenyszámától.

A felsorolásból látható, hogy távolsági szempontból a 3100 mérföldes és a Trans America, Australia ill. Európa versenyek jelentik jelenleg a csúcsot. A versenyek mellett azonban nyilvántartanak ezeknél hosszabb távolsági rekordokat is, melynek csúcsa jelenleg a Pihenőnap nélküli futásban nyilvántartott legjobb eredmény. Ebben a műfajban Sipos István (Unixsport) 2000-ben fantasztikus eredményt ért el. A Pihenőnap nélküli futásban (melynek során minden egymást követő napon - szünnap nincs - legalább 20 km-t kell teljesíteni) ugyanis Magyarország összes önálló települését érintve 264 nap alatt 20 203,95 km-t teljesített, s ezzel alaposan megjavította a korábbi 19 030,3 km-es rekordot, melyet egy ausztrál futó tartott. Kb. 76 km-es napi átlaga is bizonyítja, hogy mennyire dinamikusan fejlődik az ultrafutó sportág.

 

4. A sportág hazai szövetségi képviselete, 5. a magyar ultrafutás helyzete, 6. az EMU (volt Unixsport) szerepe a Magyar Ultrafutó Sportban

Magyarországon a sportág „úttörője” Schirilla György volt, aki többnapos-hetes-hónapos futásaival elindította az ultrafutás hazai szerveződését a 80-as évek elején. (Meg kell jegyezni, hogy a kiváló sportember beszámol egy 1932-es Budapest-Bécs futópárviadalról is, melyet a mestereként tisztelt Lovas Antal nyert meg Matura Ernővel szemben. Schirilla György: Egy távfutó vallomásai - Sportpropaganda Vállalat, 1986) Az Ő vezetésével rendezték meg 1976-ban első alkalommal a Balaton köröli szupermarathoni futást, majd több versenyt követően az első jelentős hazai nemzetközi ultraversenyt, a Duna-menti Szupermaratont 1984-ben. Ezt több rendezés is követte, majd 1988-ban először rendeztek Nemzeti Bajnokságot 100 km-en a Hungaroringen, majd 89-ben Gödöllőn. 1990-ben indult útjára a Bécs-Budapest Szupermaraton és ezzel párhuzamosan a Szegedi 12 és 24 órás versenyek.

A versenyzők megalakították a Szupermaratoni Futóklubot, majd az Ultrafutók Magyarországi Szövetségét (UMASZ) Volford László elnökletével. A szervezet igyekezett a várakozásoknak megfelelni, felvette a kapcsolatot az IAU-val, és segítette (nem anyagilag) a versenyzők kijutását a legfontosabb világversenyekre. Emellett megszervezte az Országos Bajnokságokat 100 km-en, 12 és 24 órás futásban. Sőt szinte azonnal Európa-Kupa futamot, majd 1994-ben 24 órás Európa-Bajnokságot rendezhetett, részben a magyar ultrafutók nemzetközi elismertségének köszönhetően.

Sajnos ez az összefogás az akkori sportvezetés anyagi támogatásának hiányában elhalt, az UMASZ működésképtelenné vált, és a 90-es évek közepén felfüggesztette működését. A nemzetközi szintű magyar ultrafutók légüres térbe kerülhettek volna, hiszen az IAU által rendezett EB-ken, VB-ken csak a nemzeti ultrafutó vagy a nemzeti atlétikai szövetségek által hivatalosan benevezett versenyzők vehettek részt. Mivel nemzeti ultrafutó szövetségünk már nem működött, az ultrafutók kérésére 1996-ban a Magyar Atlétikai Szövetség vállalta, hogy a világversenyekre való kijutás, nevezés érdekében tagja lesz az IAU-nak és felszerelést biztosít a válogatott ultrafutóknak. A MASZ ugyanakkor semmilyen szakmai, versenyszervezési, adminisztrációs vagy koordinációs feladatot nem vállalt, hanem minden ilyen jellegű feladattal egy határozatlan időre kinevezett, társadalmi munkában tevékenykedő koordinátort bízott meg Győri Ferenc, akkori 24 órás Európa-Bajnokunk személyében. Az Ő többéves áldozatos munkájának köszönhetően továbbra is eljutottak legjobbjaink a világversenyekre. Egyszemélyes aktív munkája azonban - érthető módon - nem lehetett elegendő ahhoz, hogy Magyarország ultrafutósportjának teljes körű, minden kérdésre kiterjedő képviseletét ellássa.

Az ezredfordulóra általánossá vált az elégedetlenség a magyar ultrafutók körében. Egy idő után nem működött már korrekt válogatási rendszer, az EB-ken és VB-ken való válogatott részvételt pedig egyedül az IAU, az IAAF vagy az EAA támogatta útiköltségtérítési hozzájárulással. Mivel ez csak részben volt elegendő a világversenyeken való részvételekre, ezért legjobbjaink magyar központi anyagi támogatás hiányában sokszor csak saját anyagi áldozatok árán juthattak el a világversenyekre Hazánkat, Magyarországot képviselni. Emiatt sajnos - valamelyest érthető módon - legjobbjaink egyike-másika az EB-ken és VB-ken való részvétel helyett más, pénzdíjas versenyeket részesített előnyben vagy egyszerűen nem tudott részt venni a világversenyeken.

Sipos István 2000. évi Országfutása közben nagyon sok ultrafutó találkozott egymással és egyre inkább felszínre kerültek a fentiekben említett problémák a sportág hazai, méltánytalanul alacsony szintű elismertségének kérdésében. Legfőképpen az Unixsport Egyesület tagjainak (Bérces Edit, Horváth Jenő, Ispánki Zoltán, Kiss Zoltán, Lelkes Gusztáv, Sipos István és sokan mások) vezetésével indult útjára az a kezdeményezés, amely egy körlevél formájában közgyűlésre hívta az Unix székházba a magyar ultrafutókat, valamint az akkori ISM és a MASZ illetékes képviselőit is 2002 elején. Sajnos a magyar sportvezetés (ISM, MASZ) részéről senki sem jelent meg ezen a közgyűlésen, ahol a jelenlévők megfogalmazták, hogy milyen célokat akarnak elérni, és a megfelelő szervezet kialakításának előkészítésével egy demokratikusan választott ügyvivőtestületet bíztak meg. Az ügyvivő testület gerincét is az Unixsport Egyesület adta Ispánki Zoltán, Kiss Zoltán és Lelkes Gusztáv személyében.

Ezen ügyvivőtestület nagyon komoly munkával tárta fel a korábbi sportági rendezetlenségből adódó feladatokat, ezek megoldásának módjait, és előkészített egy működőképes, szakmailag felkészült, a magyar ultrafutás képviseletére alkalmas sportági szövetség létrehozását. Ezen előkészítő munka eredménye a 2002-ben megalakult Ultrafutók Magyarországi Szövetsége (UMSZ). A Szövetség vezetőségében is oroszlánrész jutott az Unixsport (EMU)  Egyesület tagjainak, hiszen Kiss Zoltánt elnökké választotta a tagság, Lelkes Gusztáv elnökségi tag lett, Csorba Simon, Frank Tibor, Horváth Jenő és Simon László pedig a Fegyelmi Bizottság, illetve a Felügyelő Bizottság tagjai lettek. A Szövetség komoly munkájának eredménye volt, hogy rövid idő alatt sikerült elnyerni az IAU és az IAAF szakmai támogatását és elismerését is. Szinte azonnal hivatalos Országos Bajnokságok kerültek megrendezésre 100 km-en és 24 órás futásban, valamint korrekt válogatási rendszer alapján Magyar Válogatott csapatok kerültek ki a 100 km-es és 24 órás Ultrafutó Világ- illetve Európa-Bajnokságokra. E kezdeti időszak talán legnagyobb sikere volt, amikor a 24 órás világversenyek történetében először állítottunk ki Magyar Női Válogatottat, és a csapat az egyéni bajnoki címet szerző Bérces Edit vezérletével az előkelő bronzérmet szerezte meg a 2002-es Gravigny (FRA) Európa Bajnokságon. 2005 végén a Szövetség tagsága egyfajta megújulásra szavazott. Továbbra is Unixsportos ultrafutó került az elnöki székbe, a Szövetségért alakulása óta rengeteget dolgozó Lelkes Gusztáv személyében, akinek személye garancia volt a magas szintű szakmai színvonal folytatására. Az előző elnök, Kiss Zoltán (Unixsport Egyesület) a Felügyelő Bizottságban és a Nemzetközi Ügyek kapcsolattartójaként támogatta tovább szaktudásával a Szövetséget. Legfőképpen ennek a Lelkes Gusztáv által elnökölt időszaknak a gyümölcse az UMSZ hivatalos jogi bejegyzése és a MASZ-szal való hivatalos és szakmai kapcsolat rendezése.

2008-as évben aztán olyan sajnálatos események következtek be az UMSZ életében, melyet követően az UMSZ valamennyi Unixsportos tagságú vezetője lemondott minden UMSZ-beli feladatköréről és az Unixsport Egyesület hivatalos nyilatkozattal határolódott el az UMSZ-től. Bár az UMSZ szakmai és erkölcsi válsága még a mai napig is fennáll, az Unixsport Egyesület minden tőle telhetőt megtesz a Magyar Ultrafutás fejlődése érdekében. Kisbéren nyolcszor rendezte meg nagy sikerrel az egyesület az UNIX-Kaeser 50km-es és 100 km-es versenyt, mely egyben Simon László Emlékverseny is. A 100 km-es verseny 6 alkalommal volt a Magyarország Országos Bajnoksága, az IAU pedig jelezte felénk, hogy szeretné, ha az 50 km-es versenyszám az IAU 50 km World Trophy minősítő versenysorozatának egyik állomása lehetne. Ily módon nemcsak az IAU ismeri és egyben el is ismeri a munkánkat, hanem a MASZ-szal is folyamatos a kapcsolattartás és a konzultáció, mind a hazai ultrafutás jelenéről, mind-pedig a jövő lehetőségeiről. A MASZ vezetősége a mai napig számít ránk -mint mondják: a hazai ultrafutás legfontosabb és legeredményesebb egyesületére- a hazai ultrafutás érdekképviselete körül kialakult ellentmondásos állapot nyugodt mederbe terelésének folyamatában. Bízunk benne, hogy az UMSZ tagságának furcsa érdektelensége végre el fog múlni, és aktivitásuk megteremti az igényt a valós szakmai érdekképviselet újraalkotására, természetesen az alapvető erkölcsi normák keretei között. Az Unixsport Egyesület természetesen mindezektől függetlenül folytatja küldetését. A Kisbéri 50/100 km-es versenyünkön túlmutatóan régóta dédelgetett álmunk vált valóra 2011-ben, amikor tagjaink sokévi helyszínkeresését követően Balatonfüreden találtunk - Sipos István és felesége, jóvoltából - egy ideálisnak mondható versenyhelyszínt, egy valóban többnapos ultrafutó verseny megrendezéséhez. A 48 órás, illetve a 6 napos futás az a két leghosszabb, időtartamhoz kötött versenyszám, melyben az IAU hivatalos rekordokat tart nyilván. Horváth Jenő vezetésével egy olyan versenyt tudtunk így létrehozni, ahol még behatárolható rendezési időkeretek között minden ultrafutó kipróbálhatja teljesítőképessége határait, miközben egyúttal kiváló lehetőség adódik igazi nemzetközi baráti ultrafutó találkozóra, és egyúttal kellően hosszú a rendezvény időtartama ahhoz, hogy külön-külön kis kísérőprogramok keretében bármilyen sportágat népszerűsíthessünk.

 

7. 48 órás és 6 napos ultrafutó versenyek     8. Unix-Kaeser 6 napos és 4 órás nemzetközi ultrafutó verseny Balatonfüreden

A 6 napos és a 48 órás futás rövid történeti áttekintésekor különösen érdekes gyökerekhez kell visszanyúlnunk. Nem másról van szó, mint az újkori atlétika születéséről. A szülőhaza Anglia, az újkori atlétika őse pedig két sajátos sportág: a távfutás és a távgyaloglás. Előkelő urak szolgálatában álló gyorsfutárok futottak gyakran több száz mérföldet Anglia országútjain, hogy teljesítsék uraik megbízásait. E futárok olyan teljesítményekre voltak képesek, melyeket csakis sportszerű életmóddal lehetett elérni. Egy idő után az urak fogadásokat kötöttek futárjaikra az egymás ellen vagy akár lovakkal vívott futóversenyeken. A XVIII. sz. végéig napirenden maradtak az ilyen versenyek, s a fogadások szokása akkor sem maradt abba, mikor a gyors futások már eltűntek Anglia útjairól. E század végén és a XIX. sz. elején jelentek meg aztán az ún. pedesztriánok, akik versenyzőkedvű angol polgárok, a modern atlétika igazi úttörői. A pedesztriánizmus a futás és a gyaloglás együttes elnevezése. A pedesztriánok versenyei során tovább folytatódott a fogadások hagyománya, fantasztikus teljesítményeikről pedig egykorú feljegyzések egész sora maradt fenn. A századfordulón tűnt fel a pedesztriánok között Robert Barclay kapitány, akit a korabeli hírlapok és könyvek minden idők legnagyobb sportemberének neveztek. Leghíresebb feljegyzett teljesítményét valószínűleg akkor érte el, amikor egy másik híres sportember 1000 guineát ajánlott fel neki fogadásból, ha folytatólagos 1000 órán keresztül képes lesz óránként átlagban egy mérföldet, azaz 1609,344 métert megtenni. 41 nap és 16 óra fáradhatatlan küzdele m során Barclay teljesítette a fogadás tárgyát, azaz 1000 óra alatt 1000 mérföldet tett meg saját lábán, 1809. júniusjúliusán. Fantasztikus eredményei oly mértékben megnövelték a pedesztriánizmus iránti érdeklődést, hogy egy nagyobb verseny alkalmával a közönség által ellepett országúton teljesen megakadt a forgalom.

Így született meg -a pedesztriánok ma is csodálatra méltó teljesítményei révén- a XIX. század elején az újkori atlétika. Kicsit mai szavakkal lefordítva: olyan sportembereknek köszönhető az újkori atlétika születése, akik szakáguk szerint ultrafutók és távgyaloglók voltak egyben. S itt nem mehetünk el egy szomorú tény mellett: e két szakág, melynek az újkori atlétika a születését köszönheti, sohasem került legalább akkora méltatásra, hogy atlétikai VB-n vagy Olimpián szerepelhessen, akárcsak egyetlen versenyszámmal is. Ugyanis sem atlétikai VB-n sem Olimpián nem rendeztek ezidáig sem a klasszikus marathoni távnál (42195 m) hosszabb futóversenyt sem 50 km-nél hosszabb gyaloglóversenyt. Furcsán hálálja tehát meg a legtöbb nemzeti szövetséggel rendelkező atlétika nevű sportág azok úttörőmunkáját, akiknek újkori születését köszönheti. Természetesen még ultrafutó vagy távgyalogló körökben is megoszlanak a vélemények arról, hogy jó lenne-e az Olimpián vagy az atlétikai VB-ken mondjuk 100 km-es vagy 24 órás, netán 6 napos vagy éppen 1000 mérföldes versenyszámokban versenyezni. Sokak szerint pl. már az Olimpia is alaposan túlnőtt a klasszikus coubertin-i eszméken, sőt vannak, akik mára kifejezetten elveszettnek érzik e nagy találkozó klasszikus értékeit. Vélemények ide, álláspontok oda, egy biztosnak tűnik: még ha erősen úgy mutatkozik is, hogy a hivatalos atlétika mostohagyermekeként kezelik sportvezetési-diplomáciai szinten az ultrafutást, fejlődése megállíthatatlan és töretlen, népszerűsége pedig világszerte újabb és újabb határokat dönt le. Itt mind az emberi fejekben lévő különféle határokra is gondolhatunk, de az országhatárokról sem szabad elfeledkeznünk. Ma már Magyarországon is nagyon népszerű az ultrafutás, és a MASZ is egyértelműen letette voksát az ultrafutás, mint az atlétika fontos és egyenértékűként kezelendő szakága mellett. Ugyanakkor az országhatár is áttört, hiszen immáron akár 6 napos non-stop versenyen való részvételért sem kell külföldre utazni.

Nézzük meg e klasszikus versenyszám, valamint kicsit rövidebb „testvérének”, a 48 órás futásnak a történetét. A két versenyszám alapszabálya rendkívül egyszerű: melyik versenyző tud 144 óra illetve 48 óra folyamatos időtartam alatt hosszabb távot megtenni a saját lábán haladva? Első hallásra akár túl könnyűnek is tűnhet egy ilyen verseny, hiszen nem kell pl. egy adott nagyon hosszú távot teljesíteni, mint egy A városból B városba futó verseny alkalmával. Ugyanakkor viszont két rendkívül komoly felkészültséget igénylő versenyszámról van szó, mely különösen magas szintű önismeretet feltételez a versenyek megnyerésére pályázó ultrafutóktól. Mivel az ilyen verseny egy adott versenyidőtartamhoz kötött, jól kezelhető a versenyrendezés, és a kifejezetten hosszútávú ultrafutás népszerűsítésére is nagyon jó lehetőség, hogy nem egy teljesítendő távhoz kötött a siker. Ugyanakkor mindkét versenyszám kellően hosszú ahhoz, hogy az ultrafutó minden igényt kielégítő módon kipróbálhassa saját határait. A 48 órás versenyszám még éppen az a kategória, ahol akár alvás nélkül vagy éppen nagyon-nagyon rövid kis alvásokkal is teljesíthető egy-egy komolyabb táv, míg a 6 napos versenyszámnál a nagy általánosságban feltétlenül szükséges alvási tényező kifejezetten sokféle versenyzési taktika kialakulását eredményezte. Természetesen a világcsúcs körüli eredmények esetén itt is rendkívül rövidekké válnak a pihenőidők. Vonatkozó kilométer adatokról essék szó kicsit később…

Egyértelmű, hogy sem a már említett tarahumárok sem pedig a pedesztriánok nem hagyhatók ki az „őstörténetből”. A legújabb kori történelem kezdete valamikor az 1970-es és 80-as évekre tehető, a nemzeti ultrafutó szövetségek és az IAU megalakulásának időszakára.

Ezen legújabb korszakban a 6 napos futóversenyek rendezésében a britek, a franciák, az ausztrálok és az amerikaiak jártak az élen. Nottingham (GBR, track, 1981, 82, 84), La Rochelle (FRA, indoor, 1982-1994) és Colac (AUS, track, 1984-2005) városaiban rendezték a legelső hivatalos 6 naposokat, majd bővült a kör Gateshead-del (GBR, track, 88,89,90), Sacramentoval (USA, road, 90,91,95), New Yorkkal (USA, 1988-tól máig, Road), Odessával (UKR, track, 91, 92, 93), Ruimsig-gel (RSA, road, 1995-től máig).

1994 és 2002 között európai szemmel egy hatalmas űrt fedezett fel a 6 naposra kiéhezett ultrafutó emberfia: mindenképpen a tengerentúlra kellett utaznia, ha ilyetén hosszú erőfelmérőre vágyott. A 9 évnyi „6 napos európai csendet” aztán a dánok Koppenhágai (2003, road) versenye törte meg, majd a németek Köln melletti Erkrath-i (track, 2004, 05, 07) erőpróbája jelentette az európai újjászületés indítómotorját. Aztán 2006-ban rendezték meg először a görögök Athánban és a franciák Antibes városában a mai napig évente megrendezett 6 napos versenyüket. Ezt követően aztán egyre inkább látszik a 6 napos futások megnövekedett európai népszerűsége, hiszen 2008-ban már Hamm (GER), Hallsberg (SWE) és Monaco (MON), 2009-ben Göteborg (SWE), 2010-ben pedig Bornholm (DEN) is csatlakozik a rendezők csapatához. S így jutunk el a 2011-es Balatonfüredi EMU 6 naposhoz, mikor is a magyar ultrafutónak már nemhogy a tengerentúlra nem kell utaznia, hanem még az országhatárt sem kell átlépnie egy 6 napos (vagy éppen 48 órás) versenyért. Sőt immáron együtt versenyezhet külföldről ideérkező ultrafutókkal is.

Ugyanezen legújabb korszak a 48 órás versenyzésben leginkább két helyszínen kezdődött. Európában a Franciaországi Surgéres, egy 6000 lakosú kisváros volt az élenjáró, a világ egyik legnagyobb óceáni kikötővárosának és középkori erődvárosának, az ultrafutásban is rendkívül jelentős La Rochelle-nek (82-94 között 6 napos indoor versenyek helyszíne) a közelében. A térbeli közelség persze nem véletlen, és az 1985-ös surgéres-i első rendezés időbeli közelsége sem az. Az összekötők pedig az ultrafutás francia nagyjai, közülük is kiemelkedően Jean-Gilles Boussiquet, aki szinte a kezdetektől ott volt La Rochelle-ben, majd 1985-ben az ő kezdeményezésére indult az első ’des 48 heures pédestres de Surgéres’. Ebben az első évben még egyedül Patrick Simmonet tartott vele, hogy a surgéres-i stadion 301,59 m-es egyszerű kis szürke salak talajú pályáján 48 órán keresztül rója a köröket és gyűjtse a kilométereket. Nagyon hamar kiderült, hogy a kisváros vezetőiben és közösségében olyan partnerekre talált, akik immáron 25 éven keresztül egyfajta mintaminőséget teremtettek az ultrafutó versenyek rendezésében. Itt tényleg mindent megtesz a rendezőség a futókért, itt tényleg minden biztosított ahhoz, hogy mindenki a legjobbat hozza ki magából. A meghívásos versenyre eddig az EMUból már 3 versenyző (Bérces Edit többszörös győztes, Sipos István és Kiss Zoltán) is eljutott, így nyilván nem kérdéses, hogy lehet-e más ’ars poetica’-ja az EMU Füredi versenyének. Természetesen nem, azaz nyilvánvalóan a tökéletes versenyzési feltételek megteremtése volt a fő cél a Füredi versenyen is, nem megfeledkezve a futás és a sport népszerűsítésének eszméjéről.

A másik kezdeti helyszín az "Accross the ears" Szilveszteri futás az USA-ban, ahol először 1985-ben rendeztek 48 órás versenyszámot, és azóta több helyszínen majd minden évben rendeznek 48 órás futást más kísérőversenyszámokkal színesítve a programot.

A Surgéres-i és a Szilveszteri amerikai verseny mellett időszakonként rendeznek még egy-egy 48 órás versenyt az USA-ban és Ausztráliában, de igazán tradicionális 48 órás versennyé leginkább az 1994-ben induló Kölni (road, GER) és az 1996-ban induló Brno-i (indoor, CZE) verseny tudta kinőni magát. Mind a 2005-ig évente megrendezett Kölni verseny, ahol ez idáig két magyar induló, Horváth Jenő és Fendrik László győzedelmeskedett, valamint a 2009-ig évente megrendezett Brno-i verseny adott már magyar, ráadásul szintén unixsportos győztest Fendrik László, illetve Kiss Zoltán személyében. E versenyszám népszerűsége aztán szép lassan olyan szintre emelkedett, hogy 2010-ben már kb. 20 versenyt rendeztek, a Föld valamennyi földrészén. Ehhez a nemzetközi rendezőcsapathoz csatlakozott 2011-ben Horváth Jenő irányítása alatt, az EMU 6 napos Füredi versenye, mely napjainkra a negyedik rendezés után, 16 világrekordott és 34 külömböző nemzeti rekordott könyvelhett el. Az V. EMU 6 Day Ultramarathon World Trophy, mára a világ elismerten legjobb 6 napos versenyévé vált.

S hogy a számok világa se maradjon el, hiszen egy mérhető sportágról van szó, hadd említsünk egy        két kapcsolódó eredményt is:

Az EMU ultrafutóinak legjobb eredményei az IAU által rendezett VB-ken, EB-ken:

Bérces Edit Világbajnok 2000-ben 100 km-en, 2001-ben 24 órás futásban, Európa-Bajnok 2000-ben 100 km-en, 2002-ben 24 órás futásban

Bogár János Európa-Bajnok 1994-ben 24 órás futásban

 

Az Unixsport ultrafutói által tartott magyar rekordok a standard versenyszámokban:

Nők:

100km road:              7.25.21 óra      Bérces Edit
100 mérföld road:     14.43.43 óra   Bérces Edit (a mai napig fennálló W35-ös korosztályos világcsúcs)
100 mérföld track:    14.25.45 óra   Bérces Edit (a mai napig fennálló abszolút női világcsúcs és a mai napig fennálló W35-ös korosztályos világcsúcs) (16.56.04 óra             Bérces Edit (a mai napig fennálló W40-es korosztályos világcsúcs))
12 óra road:               135,344 km    Bérces Edit
12 óra track:               135,057 km    Bérces Edit (a mai napig fennálló W35-ös korosztályos világcsúcs)
12 óra indoor:           125,549 km    Bérces Edit
24 óra road:               237,645 km    Bérces Edit (a mai napig fennálló W35-ös korosztályos világcsúcs)
24 óra track:              250,106 km    Bérces Edit (abszolút női világcsúcs volt 2002. 09. 21/22 és 2009. 12. 12/13 között)

48 óra track:              369,749 km   Bérczes Edit (a mai napig fennálló W35-ös korosztályos világcsúcs)

6 nap road:                690, 957 km Bérczes Edit

6 nap track:               661,780 km    Bérczes Edit

Férfiak:

 

100 km road:            6.32.00 óra    Bogár János

6 óra road:                 89,345 km     Bogár János

24 óra road:               263,172 km    Bogár János

24 óra track:              235,635km     Bogár János

24 óra indoor:           218,164 km    Sipos István

48 óra road:               347,340 km   Fendrik László

48 óra track:              380,304 km   Kiss Zoltán

48 óra indoor:           380,304 km   Kiss Zoltán

6 nap road:                 756,000 km   Sipos István

1000 mile road:        12 nap 22:27:27 óra   Sipos István

Végezetül térjünk ki az ultrafutásnak az emberi teljesítőképesség határát kereső részére, és nézzük meg a 6 napos és a 48 órás futás aktuális abszolút világcsúcsait:

 

6 nap női:       883,631 km Sandra BARWICK (NZL)

6 nap férfi:     1038,851 km Yiannis KOUROS (GRE)

48 óra női:     Sumie INAGAKI (JPN)

48 óra férfi: 473,495 km Yiannis KOUROS (GRE)

Büszkeséggel kell megjegyeznünk, hogy Yiannis KOUROS, az ultrafutás koronázatlan királya, valamint Willam Sichel Guinness rekorder, többszörös brit bajnok, 2007-ben tiszteletbeli tagként örömmel csatlakozott az EMU tagságához.

Egyelőre legyen elegendő ennyi eme gyönyörű sportág múltjáról és jelenéről. A jövő Mindannyiunk kezében van. A Magyar Ultrafutósportnak az EMU megalkuvást nem ismerő munkájának nagyban köszönhetően az évek során sikerült elnyernie az IAU, az IAAF és a MASZ szakmai támogatását is. Támogatásból azonban sosem elég. Minden olyan partneri kapcsolat előre viszi ügyünket -és a sport fontosságára felhívni a figyelmet nem más, mint ÖSSZTÁRSADALMI KÖZÜGY-, ahol partnerünk megért és átérzi, mitől is szerethetnek emberek napokon keresztül futni. Talán az Önök tájékoztatása és az Önökkel való konstruktív együttműködés esetleges lehetősége is hozzájárulhat ahhoz, hogy a sportág hamarosan idehaza is felvirágozhasson. Ennek a nagy útnak egy fontos állomása Kisbér, Balatonfüred és az EMU.

Megtisztelő figyelmüket megköszönve:

Budapest, 2014. június hó

összeállította: Kiss Zoltán UEMU titkár